A MEGÚJULÁS IDŐSZAKA

2020. április 16. - Balanced Life Coaching

A tavasz, a húsvét a megújulás időszaka. Kaptunk most ehhez egy jó adagnyi külső nyomást is – maradjunk otthon. Sokak élete alakult át gyökeresen. Mit kezdhetsz ezzel a helyzettel? Hogyan tudod a saját fejlődésedet beiktatni mindennapjaidba? Blogposztjainkban ehhez szeretnénk hatékony segítséget adni neked.

Az életünk átalakult, otthon vagyunk, a legtöbben otthonról dolgozunk, nem találkozunk fizikailag barátainkkal, családtagjainkkal, munkatársainkkal. A gyerekek is velünk vannak, igyekszünk megfelelni a háztartás vezetésében, segítség lenni nekik a tanulásban, megcsinálni a munkahelyi kötelezettségeket, megteremteni környezetünkben a nyugalmat. Nagyon sok a feladat. Hogy férne bele mindemellett a saját fejlődésünk? A saját magunkkal való foglalkozás? És ha találunk is rá időt, mit csináljunk pontosan?

Keress időt – és találsz!

Senkinek sem egyszerű most, azonban a jelen helyzetben én úgy gondolom, kiemelkedően fontos, hogy találjunk időt saját magunk számára. Kiegyensúlyozottságunkhoz feltétlen szükséges, hogy legyen énidőnk. Reggel, még mielőtt a család felkel, keljünk fel egy fél órával korábban. Este lefekvés előtt töltsünk el nyugalomban egy kis időt. Valahogy mindenki meg tudja találni azt a 20-30 percet, amit saját magára fordíthat, még a legnagyobb káosz közepén is. NE adjuk fel ezt az igényünket!

Hogyan fejlődhetünk?

Ha megtaláltuk az időt, mire is érdemes azt fordítani? Egyrészt, mindenre, ami feltölt. Amivel azonban itt és most szeretnék foglalkozni, az a saját fejlődésünk, és az, hogy mit is tehetünk azért, hogy valóban előrébb jussunk utunkon – tehát a továbbiakban azzal foglalkozunk, mivel is tudjuk saját életünket előrébb mozdítani.

Biztos Te is sokszor hallottad már, hogy a körülötted lévő dolgok a te belső világodat tükrözik. Az van az életedben éppen, amit Te saját magadnak teremtettél. Most mondhatnád azt, hogy ez a Te esetedben biztosan nem így van. Hogy Te biztosan nem teremtetted magadnak ezt a maradj otthonos világot. Ebben részben igazad is van, azonban az, hogy nálad pontosan mit takar a maradj otthon, hogy kik vannak az életedben, milyen minőségben, hogy éppen hogy érzed magad, hogy mikre fordítod az idődet, hogy mennyi gondod van, és még sorolhatnám, ez bizony mind-mind a saját befolyásod alatt áll.

Annak érdekében, hogy ezt egy kicsit jobban megérezd és átérezd, első körben koncentráljunk kicsit a múltra! Nézd át a közelmúltad eseményeit!

Múltidézés

Válassz olyan időszakot, ami nem túl rövid és nem túl hosszú – ne egy hét eseményeit vedd górcső alá, de ne is menj vissza szép kamaszkorod világába. Koncentrálj például az elmúlt fél éved eseményeire.

Vegyél egy papírt, és írd össze magadnak ezen időszak jelentősebb eseményeit, történéseit. Használj most egy szokványos csoportosítást, és foglald őket két csoportba: az egyik a „jó” dolgok, a másik a „rossz” dolgok csoportja legyen.

Ha ezzel megvagy, fókuszálj egy kicsit azokra az eseményekre, amiket a „rossz” dolgok közé soroltál. Szemléld most ezeket az eseményeket egy új szemüvegen keresztül – vizsgáld meg, mit hoztak ezek a „rossz” dolgok az életedbe? Mit adtak mégis? Mi az, amiket ezek az események előidéztek, és jó dolgok? Mire ösztönöztek ezek a dolgok, amik által több lettél, aminek a segítségével fejlődtél? Nézzünk erre egy példát – híztam 6 kilót, ez „rossz”. Mit adott ez a helyzet? Rájöttem, hogy foglalkoznom kell a testemmel, hogy át kell alakítanom a táplálkozásomat, hogy többet kell mozognom, stb. Ha ezt a feladatot elég jól csinálod, rájöhetsz, hogy a minden rosszban van valami jó közmondás bizony hatalmas igazság. Ezt nem más, mint a saját múltad is alátámasztja. Mindig találunk a kellemetlennek vélt helyzetekben valami olyat, ami előremutató, előre visz minket.

Végül, a legutolsó múltidéző részfeladat az, hogy a fenti listádban, a „jó” és „rossz” események kapcsán is találd meg azokat a tényezőket, amik rajtad múltak. Ami a te felelősséged volt a helyzet alakulásában. Például: előléptettek – sokat dolgoztam érte; mást léptettek elő – nem volt megfelelő a kapcsolatom a főnökömmel, összedobtam a rám bízott feladatokat, stb. Igyekezz mindenhol feltárni, hogy mi volt az a momentum, az az alapvető hozzáállás vagy cselekedet, ami előidézte a helyzetet.

Minden egyes eseménynél lesz ilyen. Semmi sem történik úgy, hogy nekünk ne lenne benne kulcsfontosságú szerepünk.

Mire jó mindez?

Mit is kaphatsz azáltal, hogy így szemléled a múltad? Egyrészt, könnyebben átláthatod, hogy mik történtek veled. Rájöhetsz, hogy a veled mindig csak rossz történik frázis egyszerűen nem igaz. Rájöhetsz arra is, hogy minden „rossznak” minősített esemény hordozhat magában olyan következményt, ami „jó”. Vagyis igazából nincs olyan, hogy rossz vagy jó. Mindez csak a nézőpontodtól függ – arra tekintesz egy helyzet kapcsán, amit elvett, vagy arra, amit adott neked. Harmadrészt pedig megláthatod azt is, hogy az életedben lévő történések kapcsán mind-mind rajtad múlt, hogy mi lett a végeredmény. Befolyásolni tudod az életedet. A hozzáállásod, a cselekedeteid jelölik ki, hogy hogy alakulnak a körülményeid, a környezeted, a kapcsolataid, az életed.

Mivel a múltad kapcsán bebizonyosodik mindez e gyakorlat elvégzése kapcsán, biztos lehetsz benne, hogy ha ez a múltadban így volt, a jövődben is így lesz. Tehát VALÓBAN nem mindegy, TE mit csinálsz, hogy állsz helyzetekhez, konfliktusokhoz, problémákhoz, feladatokhoz.

Szólj hozzá!

A "bántalmazó közeg" és, hogy mit is tegyünk ellene

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2020. február 20. - Balanced Life Coaching

Egyre többet hallom azt a „szójárást”, hogy „bántalmazó közeg”, „bántalmazó személy”, nárcisztikus – vagyis bántalmazó - társ, és igazából én is átvettem ennek az új trendnek a szóhasználatát. Mert azért ugye tudjuk, hogy ezek csak trendek, amik jönnek-mennek. Tulajdonképpen visszakövethetően tükrözik a társadalom, illetve kisebb csoportok fejlődését, de mindenképpen ugyan annak a dolognak az újra-születését mutatja. Csak olyan, mint a divat. „Nincs új a Nap alatt.” Mert nem a mi korosztályunk az, amelyiknél ez megjelent, hanem igazából a mi „korszakunk” ez, amikor azonosítjuk, tudatosítjuk, és megnevezzük. Aztán vagy kezdünk vele valamit, vagy nem. Egész iparág fejlődött ki mára erre, és szakirodalom garmadát tudjuk olvasni, ha érdekel a téma.

De áldozatok mindig is voltak, és azt gondolom még egy ideig biztosan igaz lesz az, hogy mindig is lesznek. Legalábbis addig amíg ebben a duális világban létezünk. És talán ezzel nincs is baj. Hiszen számunkra (emberi lények) fontos a tapasztalás. Azonban vizsgáljuk meg kicsit jobban ezt a kényes témát.

Én azt gondolom, hogy a mai világunkban sajnos eljutottunk oda, hogy nincsenek értékek. Nincsenek olyan szilárd „alapok” amik az életünk szamárvezetői lehetnének. Abban az állapotban vagyunk, hogy mindent „szabad” de ha túl „konzervatív vagy” akkor pellengérre állítanak. Vagyis egy „álszabadságban” élünk, és nagyon erősen demonstráljuk és kiabáljuk is, hogy mennyire akarjuk, hogy nekünk jár szabadoknak lenni. Kovács Ákos (az énekes �) megfogalmazása tetszett a legjobban, hogy a mai társadalmunkban az a lázadó, aki konzervatív. És valóban ezt érzem én is. Nagy szeretettel használjuk a „szabadság” és az „egyenlőség” kifejezéseket.

Legutóbb 1789-ben komoly forradalom söpört végig Európán a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jegyében. Mégis mennyivel mást jelentettek ugyanezek a szavak. A szabadságról órákig tudnék beszélni, hogy mennyire félre van értelmezve, és mennyire vissza van élve ezzel a fogalommal, de mivel nincs?

És valahol a „bántalmazó közeg” is ilyen. Mielőtt valaki félre ért, nem azt mondom, hogy ez egy „jó” élethelyzet (mert hirtelen beleszédülünk a „jó-rossz” vitájába, és abból nehéz ma már kikecmeregni). A „bántalmazó közeg” -gel, mint „megbélyegzéssel” van a gondom.

Ugyanis, amikor valamit lebírálunk, azzal nagyon komolyan konzerválunk. Akár pozitív, akár negatív az a „bírálat”. És onnantól nem engedünk be más tapasztalást az életünkbe, illetve csak azon az egy nézőponton (igazságon) keresztül vagyunk hajlandóak megtapasztalni.

Gondolj bele, hogy a múltadban mikre emlékszel? Azokra a pillanatokra emlékezünk, amiket megvéleményeztünk, megbélyegeztünk, megbíráltunk. Mindegy, hogy az pozitív vagy negatív volt, de emlékezünk rá. Persze minél nagyobb az érzelmi töltet hozzá, annál „mélyebb” maga az emlék is. Amikor elindulsz az önismeret útján, és bármilyen módszerrel elkezded feldolgozni az élményeidet, meg tudod Te is figyelni, hogy egy-egy témakörön belül igazából csak pár meghatározó emlék az, amivel dolgozol. Ami persze magába foglal(hat) még sok emléket, de azoknak kisebb az érzelmi töltete, ezért nem azok fognak az eszedbe jutni.

De vissza a témánkhoz. MI is a baj ezzel a felfogással, hogy már szinte mindenkit megbélyegzünk, hogy „bántalmazó közeg” és tűzzel-vassal harcolunk ellene. MI a bajom vele?? Az, hogy nem a feloldás felé megy, csak konzervál, illetve megerősít egy állapotot, hitet. Persze sokkal több termék adható el…(de ez másik téma).

És nem a magunk világában keressük a válaszokat, hanem végképp elhisszük, hogy áldozata vagyunk valakinek, vagy valamilyen helyzetnek, vagy az életünknek. Nem vállalunk felelősséget a saját életünkért, és nem vagyunk hajlandóak belenézni a tükörbe.

És így újra és újra „megteremtjük” magunknak ezeket a szituációkat és élethelyzeteket. Sőt az is sokszor előfordul, hogy indoknak használjuk fel arra, hogy mi magunk is támadói, bántalmazói legyünk a környezetünknek. És a végén egy nagy borzalom az életünk, és már magunk sem tudjuk, hogyan is keveredtünk bele a saját csapdánkba. És főleg azt nem tudjuk, hogyan is kecmeregjünk ki belőle.

Ez igaz mind a bántalmazóra és az áldozatra is. Nézzük meg egy példában, hogy mire is gondolok. Van egy nagyon kedves ügyfelem, aki azzal érkezett hozzám, hogy „áldozata” az életének, és szeretne kilépni ezekből a helyzetekből, és boldogan élni. És csak „elpusztítani vagy megszüntetni akarja azokat az élethelyzeteket amikben ő az áldozat….de valójában áldozat?

Vagy ő maga az, aki „teremti” a valóságát?

Tudom ezen néhány ügyfelem totál megbotránkozik, mert ők úgy élik meg az életüket, hogy velük a dolgok véletlenül megtörténnek. És én ezt teljesen tiszteletben tartom. Hiszen ne felejtsük el, hogy a kvantum tudományok alapján, már bizonyított tény, hogy a megfigyelő elvárása befolyásolja a kísérlet eredményét. (ha valakit érdekel, akkor javaslom keressen rá az internetre, nagyon jó írásokat lehet találni, ezen tudományág fejlődéséről, eredményeiről, és kapcsolódásairól. például ilyen dr. Héjjas István: Kvantumfizika és tudattalan című írása, ami egy rövid, érthető írás erről.). Tudományosan megfogalmazva: „A szubjektív megfigyelő és perspektívája maga is a valóság része, ezért sem beszélhetünk egy objektív valóságról. A kvantummechanikában a megfigyelő mérőműszerétől függ, hogy az elektront részecskeként vagy hullámként érzékeljük…..”

Vagyis egy olyan „valóságba” akarunk igazságokat leszúrni és bírálni, amelynek egyik fontos törvényszerűsége az, hogy minden nézőpont kérdése. Vagyis a saját nézőpontjából mindenkinek „igaza” van.

…elnézést, megint elkalandoztam, de hát mit is tehetnék, megszállott rajongója vagyok az Életnek, -és ezen belül az Embernek-, összefüggéseinek, működésének, eredetének, és azon túl… �

Tehát a kedves ügyfelem csak boldog akar lenni. És elkerülni, megúszni a bántalmazó helyzeteket. Azonban ő maga nem hajlandó még azon a nézőpontján sem változtatni, hogy mit is gondol az életről.

Szerinte az élet csak rossz lehet, amiben mindig mindent neki kell „helyre tennie”, és nem értékeli és csodálja az életet, nem szereti az embereket…stb.

Kemény dió �

Pedig csak egy apró játék az, amit ki kéne próbálnia, hogy mi van, ha az élet csodaszép? Mi van, ha az emberek eredendően jók? Mi van, ha nem az a lényeg, hogy ne történjen velem rossz, fájdalmas dolog, hanem az, hogy minden ami történik velem, azt képes legyek menedzselni, képes legyek mindenben és mindenkiben meglátni azt az apró szikrát, ami a jóság és a szépség szikrája?

Ami nem azt jelenti, hogy el kell dönteni, hogy a világ jó vagy rossz, hanem azt jelenti, hogy el kell döntenem, hogy én ki vagyok, ebben a világban és milyen szemüvegen keresztül vagyok hajlandó a valóságomat megtapasztalni, és hogy azzal amit kapok, azzal mit is kezdek.

A megkeseredést választom, amikor a szívem összezárul és megkövesedik, vagy gyakorlom a megbocsátást magam és mások irányában és képes vagyok hálás lenni bármiért, és bármelyik pillanatért.

De vissza a bántalmazásokhoz. Mit is lehet tenni ilyenkor, amikor áldozatokká válunk?

Én azt szoktam „javasolni”, hogy FUSS!!!

és én magam is ezt teszem, hogy ha bántalmazó közegbe kerülök, akkor onnan azonnal elmegyek. Mondhatni úgy, helyezd magad biztonságba. És amikor már nem tudnak „bántani” nézd át, hogy mi is történt valójában, mi okozta azt a helyzetet? mi volt ami kiváltotta? ÉS HA KELL, KÉRJ SEGÍTSÉGET!!! Ez nem szégyen. Ha nincs olyan családtagod, vagy barátod, akihez tudsz fordulni, akkor mindenképpen keress fel egy szakembert!

Sokszor van az, hogy egy ilyen „bántalmazó” személy társaságában vagyunk, és nagyon sokáig fel sem tűnik, hogy bántalmazva vagyunk (én is így jártam legutóbb), mert sok területen az életemben teljesen a „helyemen vagyok” és fel sem tűnt, hogy bántalmazni próbáltak szavakkal, mert nem voltam sérülékeny. Ott azokban a témákban teljesen „gyógyult” voltam és az önbecsülésem/önértékelésem is a helyén volt. Azonban úgy másfél-két óra után megtalálta illetőnk a „rést a pajzson”… mert hát tudni kell, hogy a bántalmazók alap problémája többnyire, hogy nincsen valós önbecsülésük, mert nincs a férfiasságuk/nőiességük a helyén és az ellenkező „nem” megszégyenítéséből, lekicsinyítéséből szerzik saját illuzórikus önbecsülésüket, hiszen csatákat nyernek. Az áldozat meg (jelen esetben én magam), egyszer csak baromi rosszul érzi magát. A kellemes hangulatú, beszélgetős vacsorában egyszer csak azt éreztem, hogy pellengérre állítottak, és egy olyan témában, amelyet még én sem dolgoztam fel önmagamban nagyon csúnyán meg lettem szégyenítve. Én is mihelyt tudtam, befejeztem a beszélgetést, és hazamentem. És csak azt éreztem, hogy egyre rosszabbul vagyok, és megkérdőjelezem már önmagamat is. Ami csak azért furcsa, mert mindezt depresszív hangulatban tettem, vagyis önmagamat bántottam tovább (önmarcangolás). És ez nem a szokásom.

De ugye aki ismer, az tudja, hogy van egy olyan alaptézisem a saját életem során (ami segített nem csak túlélnem dolgokat, hanem a saját oldalamra is tudtam fordítani őket), hogy minden rosszban van valami jó, és mindenből lehet és kell is tanulni, mert csak így lépünk tovább.

Nem akarom az egész gondolati evolúciómat a történetben leírni, csak a konklúzióját. A legvége az lett, hogy megértettem, hogy azért ezzel az emberrel ültem le vacsorázni, mert ő volt az, aki az én régen „eldobozolt” problémámhoz hozzá tudott nyúlni. Amit én magam hagytam is (persze mindez indirekten történt, hiszen mindez akkor ott fel sem tűnt). Hogy miért kellett ennek ilyen fájdalmasnak lennie. Mondjuk úgy, hogy van egy olyan hitem, hogy a komfort zónán belül nem érhető el ilyen mértékű változás (nem is tudom lehet-e változni, vagy nézőpontokból kiszakadni a komfortzónán belül?). Én még nem találkoztam olyan „módszerrel” ami valós komfortzónás változást eredményezett. Viszont az is igaz, hogy megfelelő "segítő és támogató" szakszerű környezetben a legkisebb sérüléssel tudunk átmenni az ilyen "bajainkon".

De vissza a saját életemre. Tehát találkoztam egy olyan férfival (mellesleg azt gondoltam régi barátok vagyunk, amit azóta igencsak átértékeltem) aki egy nárcisztikus, bántalmazó személyiség, és az esténket visszanézve végig tudat alatt „tesztelve voltam”, hogy melyik az a téma, melyik az a rész bennem, önbecsülésemben, amely még nincs kész. 2 óra alatt jutott el ehhez a részhez, ami egyértelmű volt, mert onnantól rosszul éreztem magam. Visszanézve azonban, hálás vagyok a történetnek, mert előkerült egy olyan régi „dobozom” amire már nem is emlékeztem. És azóta ezen dolgozom. Mondhatjuk úgy is, hogy ez bizonyos nézőpontból újra kell szortíroznom és szelektálnom azt, amit tudok és már megtapasztaltam, mert bizonyos részeim nincsenek a helyükön.

És az is fontos, hogy tudjuk, hogy ezek a személyiségek (a bántalmazók) egyébként nem csak ezen jegyekkel rendelkeznek, és sokszor önmaguk sem tudják, hogy bántalmaznak. Hiszen nekik csak az a fontos, hogy a másikat a földre juttassák, és nyerjenek. Mindegy, hogy miben mikor, csak látszólag nyerjenek.

A történet vége, hogy hálás vagyok a történteknek, mert a személyiségfejlődésem teljesen új szintre érkezett, habár ezzel az emberrel soha többé nem fogok találkozni.

Miért?

mert az életem során megértettem, hogy a barátaimat jogom van megválasztani, és aki anélkül ledózerol, hogy utána újraépítsen, vagy legalábbis segítsen a romokat összetakarítani, abban sem emberség, sem szakmai tudás nincsen. Azért mert valaki diplomás vagy „tanult, vagy nagyon Valaki lett az életben, nem jelenti azt, hogy emberségből is jeles, sőt esetünkben emberünk (aki egyébként elég komoly szaktekintélye bizonyos körökben) csúnyán megbukott emberségből, és férfi minősége is megmutatkozott, hogy igencsak „látszat”-minőségű. De ez így van rendben. És semmiféle harag vagy gyűlölet emiatt nem lett a szívemben.

Miért is lenne? Emberünk azt se tudja mit történt. Csak azt érzi, hogy ő sem akar valamiért velem találkozni többet � Én úgy érzem minden értéket megtaláltam a negatív élet helyzetemben és saját javamra tudtam fordítani. És hogy kerülök-e megint ilyen helyzetbe? Azt gondolom, ha sikerült valóban a leckét megtanulnom, akkor nem. Ha mégis, akkor fel sem fog tűnni, mert nem vonzom és nem is taszítom ezt az energetikát. De ha mégis van olyan szelete, ami még mindig a helyére kell pakolni, akkor tudom, hogy lehet, hogy a földre kerülök, de fel fogok tudni állni a végén, mosollyal az arcomon, és a szívemben.

Ezt kívánom Nektek is, hogy ne megkeseredjetek, megbántódjatok, hanem tanuljatok helyzeteitekből és lépjetek tovább mosollyal a szívetekben :)

dr. Dudás Melinda

Ha pedig tetszett a cikkem, akkor látogass el a honlapunkra www.kiegyensulyozott.hu

Szólj hozzá!

Üdvözlünk a blog.hu-n!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2020. február 20. - Balanced Life Coaching

Mind a ketten saját élettapasztalatainkból tudjuk, hogy amikor egy Nő visszatalál a nőiességéhez, és képes megteremteni a saját környezetében az egyensúlyt, akkor kivirágzik a Nő IS, és az egész környezete is!

Ezért azt a célt tűztük ki, hogy támogassuk és segítsük tudásunkkal azokat a nőket, akik még csak most indulnak el a karrier/önismereti útjukon, illetve azokat a Nőket, akik úgy döntöttek, hogy továbblépnek, hogy felállnak és újrakezdik, hogy nem megkeserednek, hanem az életüket, és a körülöttük élők életét is megszínezik.
Mindegy, hogy a karrierjében akar kiteljesedni, mint Nő, vagy az anyaságban, akár mind a kettőben, mert Mi hisszük, hogy megfelelő támogatással bármelyik igenis lehetséges!
Mind a ketten sokszor kerültünk a földre. Mind a ketten kezdtük úgy nulláról az életünket, hogy még barátaink sem voltak, mert hirtelen mind eltűnt, ahogyan az életszituációnk megváltozott.
Ismerős?

Mind a ketten tudjuk, hogy milyen egyedül álló anyukaként mégis megélni, túlélni, boldogan élni, és boldog, kiegyensúlyozott gyermekeket nevelni bűntudat és önsanyargatás nélkül.
A szívünket nem zártuk be az élet előtt, de ezért keményen megdolgoztunk mind a ketten!

Írásainkkal szeretnénk segítséget nyújtani ahhoz, hogy megtaláld a saját utadat a nőiességedben és az életedben.

Szólj hozzá!

Tudatos Élet

Tudatos Élet

A MEGÚJULÁS IDŐSZAKA

A "bántalmazó közeg" és, hogy mit is tegyünk ellene

Üdvözlünk a blog.hu-n!